Egyek vagyunk.

Otthon hajléktalanokat citálnak bíróságok elé. Itt, Angliában az esélyegyenlőség nevében etnikai hovatartozásodról kérdeznek a munkaerő-közvetítő cégek, az önkormányzati szervek, a munkahelyek. Helyi bandákról hallunk a médiában, akik utcai verekedések során európai polgárokat bántalmaznak.   

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a mi gyermekeinket nem éri etnikai megkülönböztetés az iskolában. A fiúk egyre többször érnek haza rossz kedvűen, mérgesen. Körülbelül 8 éves korukig 'színvakok' voltak, a minap egyikük "black nigger" jelzővel  próbált viccelődni osztálytársai körében és senki sem nevetett. Vajon mi romlott el időközben?

DIVERSITY!, azaz sokszínűség látjuk a hangzatos feliratokat. Hogyan magyarázzam el a gyerekemnek ekkora ellenszélben, hogy nem vagyunk különbözőek. Merthogy mindenki ezt hangsúlyozza. A média, az állam, az egyenjogúságért harcoló szervezetek, az igazgatónő az iskolában. A világ így szép, színesen: hogy mindenki hozzáadja a maga egyéniségét, a maga tudását, a maga életét. De ettől még nem értettünk meg többet abból, amiért ide születtünk.  

Létezik egy indiai köszönési forma:  "Namaste". Ekkor a köszönő felek tenyerüket összeteszik, ima szerűen a szívükhöz tartják és fejüket pedig a szívük felé döntik. Szó szerinti jelentése "meghajlok előtted", de ennél létezik egy sokkal mélyebb tartalmú mondanivalója is. Ebben az országban úgy gondolják, hogy mindenki lelkében ott él egy magasabb rendű lélek és ez a lélek mindenkiben azonos és megtapasztalható. Tehát a "Namaste" szó jelentése "Üdvözlöm a benned lakozó lelket/Istent." 

Én egy ilyen fajta egyenjogúságot szeretnék ebben a világban. Engem nem érdekelnek a különbözőségek.  A különbségek természetes velejárói az emberi létnek. Az érdekel, hogy mi az a közös pont, ami összeköt minket ezen a Földön. Legyen az Isten, az Univerzum vagy Teremtő Erő, egy jó Nap, közös Szenvedély, közös Otthon, vagy egy közös Kapualj, ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Ezt magyarázom a 10 éves gyerekemnek. Ne csak nézz, hanem láss is! Lásd meg azt a magasabb rendű személyt a másikban és emeld fel!   

Az élet kivétel nélkül bárkit váratlan helyekre, helyzetekbe sodorhat. Ilyenkor nem meghajolni kell és nem kell a szívünkhöz emelni a kezünket. Csak egyszerűen szeretettel és tisztelettel azt mondani a másiknak:

"Isten hozott!"