Az emberiség két csoportra osztható. Az első csoportba, azok az emberek tartoznak, akik jógáznak. És van a másik csoport, aki még nem tudja, hogy jógázik.
Vallási meggyőződésünktől függetlenül, folyamatosan, öntudatunkon kívül, minden cselekedetünkkel Istennel kommunikálunk. Igen, a karma-jógára gondoltam.
Jelenlegi sorsunkat az előző életeink által érdemeltük ki. Én például ebben az életben családanya, feleség, barátnő (aki mindig talál kifogást arra, hogy most miért nem ér rá skypolni), testvér és anyám gyermeke vagyok. Pénzügyesként dolgozom (nem tudom mivel érdemeltem ki) és romokban hevernek a pénzügyeim. (pont) De a feladatomat minden körülmények között a lehető legnagyobb tudásom szerint végzem el. Vannak közöttünk szülők, gyerekek, ápolónők, orvosok, pedagógusok, gyári munkások, bolti eladók, vezető beosztásúak, sofőrök, szociális munkások, közszférában dolgozók, zenészek, művészek és sorolhatnám tovább a végtelenségig.
Az ember kívülről talán azt a benyomást kelti, hogy nagy nyomás nehezedik rá éppen az elvégzendő munka miatt. Azonban lehet, hogy ez az ember feladatát egy belső motiváció késztetésére, teljes meggyőződéssel, minden figyelmét a feladatra összpontosítva látja el. Szereti, amit csinál és úgy látja az életet, mint egy kreatív folyamatot, ami a szeme előtt zajlik és aminek szerves része, aktív résztvevője. Minél inkább egy feladatra koncentrálunk, annál inkább feledkezünk el a bennünk felmerülő gondolatokról. Így is elérhetjük a jóga-ászanák gyakorlása által elérhető szabadság érzését.
Az igazi jógi megérzi a pillanatban a lehetőséget arra, hogy élvezze az életet és annak minden velejáróját. Boldogságot, fájdalmat, félelmet, haragot, féltékenységet, csalódottságot. Mindazt, ami vagyok, amit teszek és érzek. Ez a Karma-jóga, ez az Élet.
A képen az úr a telefonját ellenőrzi. (Ő talán még nem tudja, hogy éppen jógázik.) A hölgy a jógagyakorlatok elvégzése után fogja elővenni a telefonját és ő már tudja ezt. :)
Te is Karma Yogi vagy?
Namaste: YogaPants
* A borítókép forrása: jon-tyson-542800-unsplash